2.Rész ~

~YongSun~

A folyosón előttük haladtam és minden egyes mondatukat hallottam.

-Mi a baj NaRa?-kérdezte a Japán lány. Megálltam a szekrényem mellett és fél szemmel feléjük pillantottam. Tőlem srégen vannak a szekrényeik.

-Semmi.-mosolygott hamisan. Vajon mi járhat a fejében? Miért hallgat ennyire?

-Látom hogy valami van!-dobbantott a barátnője-Az óra előtt semmi bajod nem volt! Azt ne mond hogy beteg leszel!-fagyott meg egy pillanatra.

-Jól vagyok!-forgatta meg a szemeit NaRa, mire a lány látványosan kifújta a levegőt. Ezzel jelezve hogy mennyire megkönnyebbült.-Menj előre a menzára.-bökött orral az étkezde irányába. De miért? Hisz mindig együtt mennek! Talán hazudott a barátnőjének és tényleg rosszul van? Lehet hogy tegnap este megfázott? Vagy valami más baja lehet? Teljesen megőrjít a tudat hogy nem tudok semmit! Nem állhatok vele szóba, de még sem tudom megállni hogy ne figyeljek rá minden egyes pillanatban. Miért? Ki Ő hogy csak azzal hogy megjelenik a színen, már minden figyelmem magára tereli? Mi olyan különleges ebben a lányban? Miért érdekel ennyire? A kérdések csak úgy kavarogtak a fejemben, de egyikre sem tudom a választ! Ez a legborzasztóbb! S talán meg sem tudom, soha! Amíg én magam elé bámultam a nyitott szekrényem előtt teljesen elveszve a gondolatok medrében. A barátnője már elment és csak Ő állt a szekrényénél. Óvatosan felé fordítottam a fejemet hogy jobban megnézhessem. Arca fáradt volt és mintha emlékezne a tegnap estére, de csak mintha. Szemeit becsukta és apró kezét is ökölbe szorította. A törékeny lányt valami bántotta, jobban mondva bosszantotta?! Mióta ide jár senkivel sem volt konfliktusa, de még nem is emelte fel a hangját senkivel szemben. Mindenki átnéz rajta és Ő is ugyan ezt teszi velük. Csak ez a három barátja van akikhez beszél, de ha Ők nem lennének. Teljesen egyedül lenne. Nem szólna senkihez. Bejárna, tanulna és figyelne. Majd egy gyors útvonalon haza sietne. Nem értem miért. Ha nyitottabb lenne a többiekre, minden bizonnyal befogadnák. Ez a lány tele van megfejtetlen rejtélyekkel. Ez az ami nem hagy nyugodni. Lassan nyitotta ki a szemeit majd egy könnyed mozdulattal csapta be a szekrénye ajtaját. Lassú és biztos léptekkel haladt el mellettem, s fél szemmel rám sandított. A szemeiben… A szemeiben nem volt semmi. Üres volt akár egy újonnan  vásárolt füzet, vagy a frissen esett hó Decemberben. Halkan csuktam vissza a szekrényemet s mentem utána. Lábait kecsesen egymás elé pakolva, akár egy díva haladt el mindenki mellett. Nem törődött senkivel és semmivel. Csak Ő volt és a gondolatai. A problémái amivel senkit sem terhelt. Nem siránkozott, megtartott mindent magának. S ez bosszant! Miért nem beszéli meg valakivel? Az étkezőben nem vett semmit, csak egy üveg colat és egy csomag puffasztott rizst. Szokásához híven a barátaihoz telepedett le.

-Hol voltál te fél eszű?-csapott nyakon KyungHo. Kénytelen voltam elszakítani a tekintetem a lányról akinek az élettelen tekintete örökre az elmébe égett.

-He?-nyögtem.

-Azt kérdeztem hogy „Hol voltál te fél eszű?”-ismételte meg magát, morogva és megint tarkón akart vágni, de elkaptam a kezét.

-A szekrényemből kivettem a tárcámat!-morogtam-Most örülsz?-tettem az asztalra a bizonyítékot.

-Mindig a zsebedben hordod a pénztárcádat! Engem nem tudsz átcseszni!-morogta sokat tudóan. A francba! Tényleg! Megforgattam a szemeimet és elkezdtem enni amit hoztam magamnak.-Mire jó neked ha mindig bámulod. Mintha egy múzeumban lennél úgy csodálod! Pedig nem is olyan szép…-motyogta a mondat végét.

-Miért szerinted melyik lány az a suliban?-fordultam felé megjátszva az érdeklődést. Zavartan fordította el a tekintetét rólam és összepréselte az ajkait.

-Inkább el se kezdjük…-kapott be egy darab Kimbappot.

-Jobban jársz, igen.-fordultam el tőle és megint a lányt néztem. Haja a hátára omlott, ajkai elnyíltak ahogy oda emelte a flakont s ivott. Még hogy nem szép… Tényleg nem túl figyelem felkeltő külsőre! De olyan kisugárzása van, ami miatt mikor megjelenik, mindenki szeme reá vándorol! Igen nem egy átlagos stílusú lány. A koreai lányok nem túl kedvesek. De Ő! Nem szól senkihez, de ha kérdeznek tőle valamit, még ha az a világ legnagyobb baromsága akkor is kedvesen felel. Még ha az anyukáját szidnák sem tudna goromba lenni szerintem! Haját az arcába húzta, így egy függönyt képzett köztem és az arca között. Kezemet ökölbe szorítottam. Most szívem szerint oda mennék és a füle mögé tűrném barna tincseit, majd ráparancsolnék hogy soha többet ne csináljon ilyet.

-Ő sem akarja hogy nézd! Látod?!-rúgott a lábamba KyungHo.

-Kussolsz!-fintorogtam rá egyet és betömtem a számba a pizza megmaradt részét. Elgondolkozva néztem az asztallapot és hallgatóztam vajon miről is társaloghatnak ők ott négyen.

~NaRa~

-Mit akartok csinálni délután?-kérdezte Reira teletömött szájjal.

-Nekem tanulnom kell!-nyögte Soah és beleharapott egy répa csíkba.

-Nekem is kellene!-nevetett fel HeNim-De én szerintem valahol lófrálok a városban. Van kedvetek velem tartani?-pillantott kíváncsian körbe hátha társat talál a lógásra.

-Na és Te?-fordult felém Reira kíváncsian.

-Én szerintem tanulok, utána pedig rendet rakok.-mondtam színtelen hangon mint általában-Te?-böktem felé az orrommal.

-Én is tanulok!-bólintott erősen-Habár lehet kimegyek a parkba fényképezni…-gondolkozott el fél pillanatig. Meg sem lepett hogy fényképezést tervezte mára is! Ha tehetné egész életét azon a kis üvegen keresztül nézné! Mindent meg akar örökíteni! Ahogy rólam, úgy mindenkiről saját portfóliója van. Mindig lesi fotókat készít ha nála van a gépe. Mondjuk szerintem már az egész iskola fent van a laptopján. Nem hiába Ő csinálja az iskolai évkönyvet, minden áldott évben.

A kajálást hamar befejeztük, így vissza mentünk az iskolai termekbe. Biológián és szám misztikán Mrs. Kim és Mr. Kim felettébb egyformán adták le az anyagot. Komolyan mintha egy videót néztem volna újra csak más szereplővel! Talán otthon a vacsora elfogyasztása közben is erről társalognak? Vagy mi a szösz?!  A suli végeztével a táskámba pakoltam a szekrényben lévő cuccaimat és megindultam. Éreztem egy tekintetet magamon, mintha követne valaki. De nem fordultam meg. „Biztos csak beképzelem magamnak és csak egy járó-kelő pont erre lakik. Én pedig sikeresen félreértem!” Gondoltam magamban s bementem a lakásba. A táskám az ajtó mellett csúszott le a földre én pedig felsóhajtottam.

-Végre egyedül!-nyögtem és odavonszoltam magam az ágyamhoz és bele dőltem mint egy zsák burgonya. Nem moccantam meg, úgy maradtam ahogy ágyat értem. Behunytam a szemeimet és mély keserves álomba szenderültem.

~Álmomban az iskola falai között találtam magam.

-Mit keresek már megint itt?-döbbentem meg. A hideg végigfutott a gerincemen ahogy az üres iskola sötét és ijesztő falai körém emelkedtek. A folyosón sétálva csak a cipőm kopogása hallatszott. Lassú és megfontolt lépésekkel tartottam a történelem terem felé. Mikor elé értem beszéd és egyéb neszek törték meg a már-már megszokott és fül süketítő csendet. Kíváncsian nyitottam ki és kukucskáltam be, de üres volt! A hangok elhaltak és ugyan olyan pusztító hallgatás szállt a teremre mint az egész iskolára. Próbáltam minél halkabban menni, de a sarkam még mindig kopogott. Lementem a professzor emelvényére és onnan néztem körbe. Ekkor láttam meg egy sötét alakot az ajtó melletti sor első székében. Szemei sárgán fénylettek én pedig lefagyva álltam vele szemben. Mint a csapdába esett őz, kerestem a kiutat. De természetesen mind hiába. Megindult felém hogy elkapjon…~

1.rész~

 ~NaRa~
Kómás és gyűrött arccal keltem ki az ágyból és a fénytől alig bírtam kinyitni a szemeimet. Mi történhetett tegnap éjjel? Nem emlékszem semmire, csak ködösen. Egy valamire emlékszem csak tisztán! Egy sötét alakra az út lámpája alatt. A gerincem megborzongott és megráztam a fejemet, nem mintha ez segítene elfelejteni azt az embert, de megpróbálkoztam vele. Felültem az ágyamon s lelöktem magamról a takarót.
-Nem fáj a fejem, így nem lehettem annyira berúgva...-motyogtam, de a gyomrom kiabálása törte meg a mondatomat, éhes volt.-Mindig csak kiabálsz velem...-morogtam és a hasamra csaptam. Egy sóhajjal az ajkaimon vonszoltam ki magam a konyhába s elővettem egy müzlis tálat és a tejet. Leraktam őket a pultra és felültem melléjük. Bele öntöttem a tálba a tejet s kanalazni kezdtem.-Azt hiszem valamit elfelejtettem...-gondolkoztam el és a következő kanál tejnél néztem csak le hogy mi van a tányérban.-Hát hová tűnt a gabonapelyhem?-pislogtam értetlenül -Ahhh..-sóhajtottam. Letettem magam mellé a tálat és kivettem a szekrényből a csokit pelyhet, s tele öntöttem a tálamat. Üres aggyal ettem meg a reggelimet, majd miután felöltöztem és a táskám a vállamon volt keresni kezdtem a kis táskámat. Eddig mindig a bejárati ajtó mellett lévő kis szekrényre raktam, a kulcsot a mellette lévő tálba, de most nem voltak ott.-Kulcsocska!-fütyültem neki, de persze hogy nem válaszolt! Gonosz kulcsocska! Már körbe trappoltam a lakást és megnéztem az összes helyet ahová le szoktam tenni, de nem volt sehol. Ekkor pillantottam a dohányzó asztalra és ott vigyorgott rám az a kis galád!-Hogy kerültél ide?!-háborogtam ahogy felvettem a táskámat és a kulcscsomómat, s gyorsan rohantam órára. Még szerencse hogy öt percnyire találtam ezt a lakást az egyetemtől. Így nem nagyon tudok elkésni. Habár! Én valahogy mindig megoldom.

Az egyetem aulájába érve hangos visítás csapta meg a fülem és ahogy a hang irányába fordultam HeNim csapódott nekem akár a villám, én pedig a földre estem. Halk nyekkenéssel értem el a kemény, hideg csempét.
-Nem késtél el!!!-kiabálta az arcomba miközben rajtam ült és vigyorgott.
-Ha nem szállsz le rólam, Istenre esküszöm hogy nem érsz fel az első órádra...-morogtam.
-Upsz!-tágultak ki a pillái és lepattant rólam.
-Miért nem kameráztam éppen.-gondolkozott el Soah egy gonosz kis vigyor kíséretében.
-Vagy én fényképezhettem volna.-kuncogott Reira.
-Minek nekem ellenség...-sóhajtottam és felültem a hideg padlón. A hátam már teljesen átfagyott és a fenekemnél is éreztem a jeges csempét. Ekkor valaki a hónom alá kapva emelt meg és állított talpra. Tág szemekkel pislogtam a lányokra, mivel nem értettem a helyzetet. Ők is hatalmasra nyitott pillákkal néztek a hátam mögé. Elkezdtem leporolni a ruhámat és a segítőm felé fordultam.-Köszönöm szépen.-hajoltam meg, majd felnéztem a magas, égnek zselézett hajú fiúra. Alkata szálkás, de nem túl kigyúrt. Egy enyhén kék inget viselt, felette egy fekete pulcsi lengedezett kicipzározva és csak mosolygott.
-Legközelebb vigyázz kicsit, mert könnyen felfázhatsz!-kacsintott rám és csak tovább mosolygott.
-Megpróbálok.-bólintottam egy fél mosollyal az ajkaimon -NaRa!-nyújtottam felé a kezemet.
-KyungHo!-rázta meg, gondolkodás nélkül.
-Ha most megbocsátasz, de nekem mennem kell órára. Örülök hogy megismerhettelek KyungHo!-mosolyogtam rá még egyszer utoljára. Felvettem a táskámat a vállamra és megindultam a termembe. Reira gyors léptekben jött utánam, s hamar be is ért.
-Ez furcsa volt.-motyogta kissé elmélkedve.
-Csak kedves volt.-vontam vállat és beültünk a helyünkre. Persze hogy a bejárat melletti székek azok! Kényelmesen elhelyezkedtünk s vártuk a professzort hogy megtartsa a számára érdekfeszítő, számunkra pedig álmosító előadását.

Már nagyban tartott az előadás, mikor éreztem hogy valaki néz engem. Bele borzongtam annyira égetett az érzés, így fel pillantva körbe kémleltem a termet, s végül a mellettünk lévő sorban pillantottam meg őt. KyungHo mellett ült, haja fekete, szemei pedig igézőek. A torkomban gombóc keletkezett és gyorsan kaptam el a pillantásomat, s erősen a füzetemre koncentráltam. Még mindig éreztem hogy bámul, s annyira kegyetlenül nehéz volt megállni hogy ne nézzek oda!

~Előadó terem~

~YongSun~
Hajnalban nagyon későn értem haza. Már engem is átjárt a hideg, de még sem fáztam. Végig a lány járt az eszemben! Azok a zöld szemei és a csókolni való ajka! Megráztam a fejemet és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyamba. Reggel korán keltem, mint általában, így kimentem a konyhába csináltam magamnak reggelit. A lassú rágástól hamar eltelt az idő és már KyungHo is felébredt.
-Hol voltál az éjjel?-ült le velem szemben és méregetve vizsgált végig.
-Erre arra...-vontam vállat, nem is törődve vele hogyan is méreget.
-Remélem nem a lány közelében voltál!-húzta össze a szemöldökét és ő is enni kezdett.
-Nem.-hazudtam könnyedén-Zabálj gyorsabban, mert el fogunk késni!-löktem hátra a székemet s bedobtam a mosogatóba a tányéromat és a pálcikákat. Bevonultam a szobámba, előszedtem a ruháimat és bevonultam zuhanyozni. Két pillanat alatt végeztem és öltöztem fel. A fekete hajamból csöpögött le a vállamra és hátamra a víz. Utoljára áttöröltem, majd az ujjaimmal átfésültem. A vizes tincsek átsiklottak az ujjaim között.
-Siess már hercegnő!-dörömbölt az ajtón KyungHo. Felszakítottam az ajtót s egy fintorral néztem rá, majd felvettem a táskám szíjját a vállamra.-Várj már meg!-visított mint a flex ez az idióta.
-Ha végre befogod a szádat, akkor megvárlak.-morogtam és elmosolyodtam.
-Töröld le a vigyort a képedről!-állt elém.
-Neked is van valami a szád sarkában...-röhögtem fel.
-Gyökér vagy!-röhögött ő is, majd miután bezárta az ajtót gyorsan értünk be. Halk nyekkenést hallottam tőlünk két méterre és oda villant a szemem. A lány feküdt a hideg földön, felette pedig az egyik barátnője. Már indultam volna oda hogy felsegítem, mikor KyungHo elkapta a karomat.-Hagyd őt békén!-nyomatékosította a szavakat.
-Akkor segítsd fel te!-vicsorogtam rá.
-Minek mennék?-kérdezte fintorogva.
-Mert ha én nem mehetek oda akkor te mész!-vicsorogtam még mindig-Na meg!-egyenesedtem ki-Ha nem mész oda alád rúgok!-villantak rá a szemeim.
-Nem mersz!-vált komolyabbá a hangja.
-Próbáld ki!-vigyorogtam rá.
-Köcsög vagy!-vágott vállba majd a kezembe nyomta a táskájának a szíjját és odament a lányhoz.
-NaRa!-nyújtotta felé a kezét hogy bemutatkozzon.
-Kerülj a pokolra...-vicsorogtam KyungHo-ra és ahogy jött vissza vigyorogva, hozzá vágtam a táskáját.
-Te mondtad..-emelte maga elé a kezeit.
-Húgy agyú!-vágtam tarkón-De legalább tudom a nevét...-nevettem fel és bementem a terembe. Choi professzor tartotta az lőadását mi pedig leültünk a mindennapos helyünkre, s ekkor tuatosult bennem csak, hogy nem messze ugyan így ült NaRa és a barátnője. Nem az aki ráugrott, hanem a másik! A Japán kiscsaj. Kicsit felé fordultam és teljesen elbájolt, ahogy a hajával játszadozott. Mutató ujja köré csavargatott egy tincset, majd azt bajuszként tette az orra alá. Halkan felkuncogtam, mire ez a föld alá való a vállamba könyökölt.
-Ne bámuld!-morogta.
-Kussolj!-kaptam el a kezét még mielőtt vállba tudott volna vágni és megszorítottam, mire ropogni kezdtek a csontjai. Elengedtem és vissza fordultam NaRa felé. Hirtelen felém vetette gyönyörű szemeit és teljesen megbabonázva dermedtem kővé tőle. Gyorsan el kapta rólam a tekintetét és enyhén rózsaszín pir jelent meg a csont fehér bőrén. Elállt a lélegzetem tőle. Hamar vége lett az előadásak. Talán túl hamar! Össze szedtem a cuccaimat s még mielőtt a két lány ki ment volna, elsétáltam mellettük. NaRa szíve hatalmasat vert én pedig elmosolyodtam.

Az élet rejtélyei bevezetés ~

Nyomasztóan hosszú csend telepedett a környékre. A szívem eszeveszett dobogását hallottam a leghangosabbnak. A lélegzetem ki-ki hagyott és reszkető térdekkel mentem a sötét utcán, egyedül. Hangos, kavicsos nyikorgás törte meg a hátam mögött a pusztító csendet. Teljesen ledermedtem, majd gyorsabb léptekben indultam meg újra. A félelem szétáradt az ereimben, már majdnem futottam mikor előttem állt valaki tőlem 10 méterre. Egy sötét de még is hívogató árny bújt meg a lámpa fénye alatt. A hátam mögött megit megnyikordult valaki talpa alatt a kavics és úgy voltam vele hogy inkább megyek egy sötét alak felé a fényre, mint hogy a sötétben kapjon el valaki. Talán akkor láthatom a támadóim arcát a lámpa fényében. Ha pedig megölnek, legalább ő látja kinek ontotta ki az életét. A sötét árny meg sem mozdult ahogy mellé értem. Szemem sarkából végig őt néztem, de nem moccant, csak mikor elhaladtam mellette. Magassarkúm kopogása most ijesztőbb volt mint valaha. Halk káromkodást hallottam és nekem sem kellett több, elkezdtem futni. Soha többet nem megyek party-ra! Soha többet nem megyek sehová sem éjszaka!
Egyre sötétebb utcákba kanyarodtam be, a szemeimből pedig patakokban folytak a könnycseppek.

Hallottam a cipője kopogó hangjait és a szíve reszkető dobogását. Mikor megpillantott engem a lámpa fénye alatt, teljesen megdermedt. Nem tudta mit tegyen, nem tudta hová is menekülhetne. Sírt! Egész életemben nem láttam ilyen gyönyörű lányt mint ő! Haja hosszú barna, szemei csodás zöldek. Arca olyan akár egy megfestett mű. Ajkai teltek, dereka akár a nádszál, a lábait pedig bármelyik modell meg irigyelné. Lassan indult meg felém ahogy neszt hallott maga mögül s éreztem ahogy engem néz miközben elhaladt mellettem. Az illata akár a rózsáé és a csokoládéjé. Össze futott tőle a számban a nyál. Ha lenne szívem most tuti kiugrott volna a bordáim közül. Miután távozott az idegen férfi elé álltam. Magas, fekete hajú. Viszonylag női szemmel jól nézhet ki, de az én szemeimben nem más csak egy gusztustalan, pusztítani való féreg. Aki ártatlan lányokat követ és erőszakol meg a sötét utcán. A pasi tekintete végig futott rajtam és egy apró fintorba húzódott az ajka és káromkodott egyet. Megpróbált elhaladni mellettem, de a torkát elkapva kentem a falhoz. Próbálta lefeszíteni az ujjaimat a nyakáról, sikertelenül. Szemeimben felizzott a düh ahogy ránéztem.
-Ha még egyszer meglátlak a közelében, eltöröm a nyakad!-sziszegtem a fogaim között ő pedig már lassan kezdte elveszteni az eszméletét az oxigén hiány miatt. Ledobtam a földre, mire köhögni kezdett és mellé álltam.-Nem akarok veled még egyszer találkozni!-dugtam zsebre lezserül a kezeimet és megindultam a lány után. Azt hinné az ember hogy minden normális ember már rég otthon van, de ő csak még jobban eltévedt a sötét utcákon. A törékeny lány már teljesen kifáradtan támolygott egyik hideg faltól a másikig, s tenyereit rá simította. Ruhája vizes volt és már reszketett, teljesen átfagyott. Térdei remegtek és vékony erőtlen hangján motyogott.
-Segítség...-lehelte és össze esett. Mellé lépve tartottam meg erőtlen testét. Karjaimba vettem és egy pillanatig néztem az arcát. A szép íves ajkait már fehérre festette a hideg, erősen vissza kellett fognom magam hogy ne melegítsem fel a sajátommal.
-Fogd vissza magad YongSun!-morogtam magamnak és elszakítottam róla a tekintetemet. A házáig vittem majd elvettem a táskáját, kihalásztam belőle fél kézzel a kulcsait és beengedtem magunkat. Lefektettem a kanapéra s rá terítettem egy plédet. Az asztalra dobtam a táskáját és a kulcsait mintha ő jött volna haza és ez csak egy rossz álom lett volna.

~A lány ruhája~

Az álmaim kuszák voltak és a fejem is sajgott ahogy kinyitottam a szemeimet. A kanapémon feküdtem és be voltam takarózva. Hogy kerültem haza? A tegnap éjjelnek csak szürke emlékfoszlányai vannak, semmi több. Ennyire berúgtam volna? Testem sajgott és még mindig rázott a hideg valamitől, de vajon mitől? Egy sóhajjal az ajkaimon húztam ki a lábaimat a cipőmből és a kanapé mellé tettem azokat. A ruhám cipzárját lehúzva eresztettem le magamról a ruhát és fehérneműben, sétáltam be a szobámba. Elővettem egy nagy pólómat amiben aludni szoktam és bevonultam a fürdőszobába. Gyors zuhany után, bedőltem az ágyamba hajamat kiengedve a gumi fogságából (mert felkötöttem hogy ne legyen vizes) széttúrtam a párnán. Tincseimet végig szántottam az ujjammal s egy újabb sóhaj után megint behunytam a pilláimat és próbáltam aludni.