2.Rész ~

~YongSun~

A folyosón előttük haladtam és minden egyes mondatukat hallottam.

-Mi a baj NaRa?-kérdezte a Japán lány. Megálltam a szekrényem mellett és fél szemmel feléjük pillantottam. Tőlem srégen vannak a szekrényeik.

-Semmi.-mosolygott hamisan. Vajon mi járhat a fejében? Miért hallgat ennyire?

-Látom hogy valami van!-dobbantott a barátnője-Az óra előtt semmi bajod nem volt! Azt ne mond hogy beteg leszel!-fagyott meg egy pillanatra.

-Jól vagyok!-forgatta meg a szemeit NaRa, mire a lány látványosan kifújta a levegőt. Ezzel jelezve hogy mennyire megkönnyebbült.-Menj előre a menzára.-bökött orral az étkezde irányába. De miért? Hisz mindig együtt mennek! Talán hazudott a barátnőjének és tényleg rosszul van? Lehet hogy tegnap este megfázott? Vagy valami más baja lehet? Teljesen megőrjít a tudat hogy nem tudok semmit! Nem állhatok vele szóba, de még sem tudom megállni hogy ne figyeljek rá minden egyes pillanatban. Miért? Ki Ő hogy csak azzal hogy megjelenik a színen, már minden figyelmem magára tereli? Mi olyan különleges ebben a lányban? Miért érdekel ennyire? A kérdések csak úgy kavarogtak a fejemben, de egyikre sem tudom a választ! Ez a legborzasztóbb! S talán meg sem tudom, soha! Amíg én magam elé bámultam a nyitott szekrényem előtt teljesen elveszve a gondolatok medrében. A barátnője már elment és csak Ő állt a szekrényénél. Óvatosan felé fordítottam a fejemet hogy jobban megnézhessem. Arca fáradt volt és mintha emlékezne a tegnap estére, de csak mintha. Szemeit becsukta és apró kezét is ökölbe szorította. A törékeny lányt valami bántotta, jobban mondva bosszantotta?! Mióta ide jár senkivel sem volt konfliktusa, de még nem is emelte fel a hangját senkivel szemben. Mindenki átnéz rajta és Ő is ugyan ezt teszi velük. Csak ez a három barátja van akikhez beszél, de ha Ők nem lennének. Teljesen egyedül lenne. Nem szólna senkihez. Bejárna, tanulna és figyelne. Majd egy gyors útvonalon haza sietne. Nem értem miért. Ha nyitottabb lenne a többiekre, minden bizonnyal befogadnák. Ez a lány tele van megfejtetlen rejtélyekkel. Ez az ami nem hagy nyugodni. Lassan nyitotta ki a szemeit majd egy könnyed mozdulattal csapta be a szekrénye ajtaját. Lassú és biztos léptekkel haladt el mellettem, s fél szemmel rám sandított. A szemeiben… A szemeiben nem volt semmi. Üres volt akár egy újonnan  vásárolt füzet, vagy a frissen esett hó Decemberben. Halkan csuktam vissza a szekrényemet s mentem utána. Lábait kecsesen egymás elé pakolva, akár egy díva haladt el mindenki mellett. Nem törődött senkivel és semmivel. Csak Ő volt és a gondolatai. A problémái amivel senkit sem terhelt. Nem siránkozott, megtartott mindent magának. S ez bosszant! Miért nem beszéli meg valakivel? Az étkezőben nem vett semmit, csak egy üveg colat és egy csomag puffasztott rizst. Szokásához híven a barátaihoz telepedett le.

-Hol voltál te fél eszű?-csapott nyakon KyungHo. Kénytelen voltam elszakítani a tekintetem a lányról akinek az élettelen tekintete örökre az elmébe égett.

-He?-nyögtem.

-Azt kérdeztem hogy „Hol voltál te fél eszű?”-ismételte meg magát, morogva és megint tarkón akart vágni, de elkaptam a kezét.

-A szekrényemből kivettem a tárcámat!-morogtam-Most örülsz?-tettem az asztalra a bizonyítékot.

-Mindig a zsebedben hordod a pénztárcádat! Engem nem tudsz átcseszni!-morogta sokat tudóan. A francba! Tényleg! Megforgattam a szemeimet és elkezdtem enni amit hoztam magamnak.-Mire jó neked ha mindig bámulod. Mintha egy múzeumban lennél úgy csodálod! Pedig nem is olyan szép…-motyogta a mondat végét.

-Miért szerinted melyik lány az a suliban?-fordultam felé megjátszva az érdeklődést. Zavartan fordította el a tekintetét rólam és összepréselte az ajkait.

-Inkább el se kezdjük…-kapott be egy darab Kimbappot.

-Jobban jársz, igen.-fordultam el tőle és megint a lányt néztem. Haja a hátára omlott, ajkai elnyíltak ahogy oda emelte a flakont s ivott. Még hogy nem szép… Tényleg nem túl figyelem felkeltő külsőre! De olyan kisugárzása van, ami miatt mikor megjelenik, mindenki szeme reá vándorol! Igen nem egy átlagos stílusú lány. A koreai lányok nem túl kedvesek. De Ő! Nem szól senkihez, de ha kérdeznek tőle valamit, még ha az a világ legnagyobb baromsága akkor is kedvesen felel. Még ha az anyukáját szidnák sem tudna goromba lenni szerintem! Haját az arcába húzta, így egy függönyt képzett köztem és az arca között. Kezemet ökölbe szorítottam. Most szívem szerint oda mennék és a füle mögé tűrném barna tincseit, majd ráparancsolnék hogy soha többet ne csináljon ilyet.

-Ő sem akarja hogy nézd! Látod?!-rúgott a lábamba KyungHo.

-Kussolsz!-fintorogtam rá egyet és betömtem a számba a pizza megmaradt részét. Elgondolkozva néztem az asztallapot és hallgatóztam vajon miről is társaloghatnak ők ott négyen.

~NaRa~

-Mit akartok csinálni délután?-kérdezte Reira teletömött szájjal.

-Nekem tanulnom kell!-nyögte Soah és beleharapott egy répa csíkba.

-Nekem is kellene!-nevetett fel HeNim-De én szerintem valahol lófrálok a városban. Van kedvetek velem tartani?-pillantott kíváncsian körbe hátha társat talál a lógásra.

-Na és Te?-fordult felém Reira kíváncsian.

-Én szerintem tanulok, utána pedig rendet rakok.-mondtam színtelen hangon mint általában-Te?-böktem felé az orrommal.

-Én is tanulok!-bólintott erősen-Habár lehet kimegyek a parkba fényképezni…-gondolkozott el fél pillanatig. Meg sem lepett hogy fényképezést tervezte mára is! Ha tehetné egész életét azon a kis üvegen keresztül nézné! Mindent meg akar örökíteni! Ahogy rólam, úgy mindenkiről saját portfóliója van. Mindig lesi fotókat készít ha nála van a gépe. Mondjuk szerintem már az egész iskola fent van a laptopján. Nem hiába Ő csinálja az iskolai évkönyvet, minden áldott évben.

A kajálást hamar befejeztük, így vissza mentünk az iskolai termekbe. Biológián és szám misztikán Mrs. Kim és Mr. Kim felettébb egyformán adták le az anyagot. Komolyan mintha egy videót néztem volna újra csak más szereplővel! Talán otthon a vacsora elfogyasztása közben is erről társalognak? Vagy mi a szösz?!  A suli végeztével a táskámba pakoltam a szekrényben lévő cuccaimat és megindultam. Éreztem egy tekintetet magamon, mintha követne valaki. De nem fordultam meg. „Biztos csak beképzelem magamnak és csak egy járó-kelő pont erre lakik. Én pedig sikeresen félreértem!” Gondoltam magamban s bementem a lakásba. A táskám az ajtó mellett csúszott le a földre én pedig felsóhajtottam.

-Végre egyedül!-nyögtem és odavonszoltam magam az ágyamhoz és bele dőltem mint egy zsák burgonya. Nem moccantam meg, úgy maradtam ahogy ágyat értem. Behunytam a szemeimet és mély keserves álomba szenderültem.

~Álmomban az iskola falai között találtam magam.

-Mit keresek már megint itt?-döbbentem meg. A hideg végigfutott a gerincemen ahogy az üres iskola sötét és ijesztő falai körém emelkedtek. A folyosón sétálva csak a cipőm kopogása hallatszott. Lassú és megfontolt lépésekkel tartottam a történelem terem felé. Mikor elé értem beszéd és egyéb neszek törték meg a már-már megszokott és fül süketítő csendet. Kíváncsian nyitottam ki és kukucskáltam be, de üres volt! A hangok elhaltak és ugyan olyan pusztító hallgatás szállt a teremre mint az egész iskolára. Próbáltam minél halkabban menni, de a sarkam még mindig kopogott. Lementem a professzor emelvényére és onnan néztem körbe. Ekkor láttam meg egy sötét alakot az ajtó melletti sor első székében. Szemei sárgán fénylettek én pedig lefagyva álltam vele szemben. Mint a csapdába esett őz, kerestem a kiutat. De természetesen mind hiába. Megindult felém hogy elkapjon…~